Elso aranyszabály:
Ne vegyünk meg a hangszert, ha az ezüstözés eltávolításával „modernizálták”. Ez a gyakorlat arra hivatott, hogy a hangszernek divatos, fényes réz-külsot adjon. A probléma az, hogy az ezüst bevonat elektrolízissel vagy csiszolással történo eltávolításának eredményeképpen a maradék réz túl vékony, foleg az alsó regisztereknél. Egy eredeti bevonattal rendelkezo hangszer általában jól szól az alsó regiszterben Desz-tol Bé-ig. De leggyakrabban a bevonat eltávolítása után a legalsó hangok egy részénél bugyogva vagy morogva egy-két árulkodó éles diszharmonikus hang hallható. Ez azt jelenti, hogy a szaxofon falai helytelenül rezegnek a hangszer belsejében lévo levegovel együtt. Ez azt is jelenti, hogy a hangszert inkább lámpává vagy kerti dísszé változtatva hasznosíthatjuk (fessük rózsaszínre, így flamingó-külsot ölthet). Ismételten: ne vásároljunk olyan szaxofont, aminek eltávolították az ezüstbevonatát. Ne fogadjunk el semmilyen magyarázatot vagy árengedményt!

Második aranyszabály:
Legyünk óvatosak olyan szaxofon vásárlásával, amelyet újonnan generáloztak vagy renováltak, ami leggyakrabban azt jelenti, hogy az eredeti lakkozást eltávolították és a rézben keletkezett horpadásokat és karcolásokat lepolírozták. N. B. Ha egy réz hangszert políroznak, a munkát majdnem mindig csiszolókorongon végzik, ami a réz egy részét is eltávolítja a hangszer testérol. (Ugyanaz a probléma, mint az elso esetben.) A csiszolókorongok akkor is gondot okoznak, amikor túl közel érnek a hangnyílások széleihez, ezáltal szabálytalanná vagy kissé horpadttá téve azokat. Bár az új párnák átmenetileg elrejthetik a problémát, bármely érintett hangnyílás kivétel nélkül gyakori újra-párnázást igényel, ráadásként a hangnyílás deformációja által okozott intonációbeli változáshoz.

Ezért általában az eredeti lakkal rendelkezo szaxofon a legjobb (még akkor is, ha patinás lett az évek alatt és a kisebb foltok és karcolódások érintetlenül maradtak). Ne feledjük, bármely párnát és parafát ki lehet rengetegszer cserélni, anélkül hogy rossz hatással lenne a hangszerre. Fontos, hogy a túlzott csiszolás ugyanazokat a gondokat okozhatja, mint az ezüstözés eltávolítása. (pl. a mormogás az alsó regiszterben)

Az egyik módja annak, hogy megállapítsuk, a hangszert túlzottan csiszolták-e, az, ha megvizsgáljuk a vésést a korpuszon, a sorozatszámot és a billentyuk melletti közvetlen területek. Ha mindez túl simának vagy legömbölyítettnek látszik, vagy ha a vésés túl kopottnak tunik, nagy esély van rá, hogy a hangszert rosszul vagy túl sokszor generálozták. Összefoglalva, a szaxofont soha nem szabadna újralakkozni, kivéve, ha minden polírozást kézzel végeznek, és ha az csak a természetes réz felületén képzodo elszínezodés eltávolítására irányul. Sohasem szabad azért csiszolni, hogy az ártalmatlan horpadásoktól és karcolásoktól megszabaduljunk. Elképzelhetjük, mi történne egy húros hangszerrel, ha minden egyes alkalommal, mikor megkarcolódik, lecsiszolnák és újrafényeznék a hangszer testét, hogy simának és fényesnek tunjön a kirakatban. Abszurd. Pedig ez történt sok-sok kiváló szaxofonnal. Ezért az állapotra való tekintettel az a használt szaxofon a legjobb választás, amelyiket
• nem csiszolták és fényezték újra
• viszont tisztították, újrapárnázták, újraparafázták és olajozták

Harmadik aranyszabály:
A márka felismerése. Néhány márka- és modellnév jól tájékoztat arról, mire számíthatunk, pl Buescher „Aristocrat”, Conn „Constellation”, Selmer „Mark IV”, stb. De még ezekben az esetekben is forduljunk egy gyakorlott zenészhez, aki hangpróbát tesz a hangszerrel és értékeli történetét és állapotát. Néha egy régi, ezüst névtelen szaxofon ugyanolyan jól teljesíthet, mint egy hasonló állapotú neves márka/modell. A figyelembe vett hangszereknél az alapveto különbségeknek a hangminoségben és az intonációban kell lenniük. Ez az a pont, ahol az ismertebb márkák elonyben vannak. És ez az oka, hogy ezeket a hangszereket meglehetosen magas áron kínálják. Egy gyakorlott profi tanácsa itt is ajánlott.

Negyedik aranyszabály:
Bizonyosodjunk meg róla, hogy a hangszernek van rendes tokja. A szaxofonnak szorosan kell illeszkednie a tok párnájába, a hangszer teljes hosszában. A könnyen hordozható, cipzáros tokok kényelmesek és jól mutatnak, de nagyon kockázatosak a hangszerre nézve. A kezdoknek sok hangszerészhez vezeto utat megspórolhat egy kemény, praktikus tok. Arra is kiváló, hogy kedvenc feliratainkat és matricáinkat felvonultassuk rajta.